Social

soc_fbsoc_rsssoc_mail

Hírek, aktualitás

For the details please find the attached document.

UPDATE: We have an extended deadline for our photo contest - the new deadline is the 26th of May!

Portugáliai öko-kalandok


Livits Réka önkéntesünk március folyamán Portugáliában gyűjtött benyomásokat és tapasztalatokat az ökológiai és közösségi fenntarthatóság – kissé rögös – útján lépkedő kezdeményezésekről.


Tamera 1995-ben, a ’60-as évek diákmozgalmainak örökségét továbbvivő németek által alapított képzési és kutatóközpont. A körülbelül 150 fős közösség célja egy olyan modell létrehozása, melynek keretein belül emberek, növények és állatok harmonikus, együttműködő módon élhetnek együtt. Fő kutatási területeik a napenergiára épülő technológiák használata, a vízgazdálkodás, a permakultúra, az oktatás, valamint az emberi kapcsolatok, szerelem, szexualitás. Mindemellett jelentős a közösség globális politikai aktivitása: különböző erőszakmentes helyi kezdeményezéseket támogatnak Brazíliában, Izrael-Palesztínában és Indiában.


Tribodar két éve alapított nyílt tanulási műhely. A gyerekcipőben járó kezdeményezés fókuszában a természettel és egymással való bensőséges kapcsolat kiépítése áll. A permakultúra és természetes építési technikák megismerését, testi-lelki gyógyulást célul kitűző projekt a világ minden tájáról érkező önkéntesek segítségével épül. A mindennapi élet részét képezi a meditáció, jóga, zenés-táncos improvizáció műhelyek.


Várunk benneteket az Útilapu Hálózat irodájában

1074 Budapest, Dohány u. 84 A/1

FIGYELEM: Új határidő! A fotókat május 26-ig várjuk e-mail címünkre!

 

Nagy Fal, szecsuáni mártás, Peking, evőpálcika, Jackie Chan.... ennyi lenne Kína az európaiak számára?


NEKÜNK EZ NEM ELÉG!



Nagy Fal, szecsuáni mártás, Peking, evőpálcika, Jackie Chan.... ennyi lenne Kína az európaiak számára?

NEKÜNK EZ NEM ELÉG!

Várjuk olyan fotók beküldését, amelyek bemutatják az európai és kínai kultúra igazi párbeszédét. Fantáziádra és kreativitásodra bízzuk a témát ill. bemutatott helyzetet - a fontos, hogy ne a sztereotípiákról, előítéletekről szóljon!

A kínai kultúra közelebb van mint gondolnád – menj át a szomszédba!

Feltételek:

- Fontos, hogy a kép a kínai, és nem egyéb ázsiai kultúra európaival való összefonódásáról szóljon

- A fotó mérete: min. 3 MB

- Eddig nem publikált képeket várunk

- Egy fotós több képpel is pályázhat

- A pályázat részletes feltételei a www.utilapu.org honlapon olvashatók

Beküldési határidő: 2012. május 20.

Zsűri díja az első helyezettnek: E-könyv olvasó

Közönségdíjas nyereménye: Fotós könyvcsomag

Küldd képeidet az Útilapu Hálózat emailcímére: This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it , neved, email és postacímed, valamint mobiltelefonszámod megjelölésével. Emellett a kép címét, és egy max. 3 mondatos képleírást is várunk mindegyik képhez/sorozathoz.

A fotók feltöltésre kerülnek az Útilapu Hálózat Facebook oldalára, ahol a leginkább népszerű kép kapja majd a közönségdíjat. A legjobb pályaművekből kiállítást rendezünk, melyet a Fiatalok Lendületben program keretei között megvalósuló CHINA projekt rendezvényén, május 30-án Budapesten nyitunk meg.

 

A CHINA – CHange Interaction in National Actions – projekt az Útilapu Hálózat/SCI Hungary által szervezett tréning, melynek célja, hogy az Európában élő kínai kisebbség megismerésével és helyi közösségi életbe való bevonásával csökkentse az előítéletességet és a sztereotípiák hatását. A tréningre 9 európai országból jönnek résztvevők, hogy az inter-etnikus párbeszéd lehetőségeit megbeszéljék és akcióterveket dolgozzanak ki ennek elősegítésére.

1%

420249_10151362564840134_10150127739250134_23045148_1067986295_n

Ha tetszenek a táboraink, egyetértesz a kezdeményezéseinkkel, szimpatikusak a céljaink, és az, amit a hétköznapokban el szeretnénk érni, kérünk, gondolj ránk nyilatkozatod kitöltésekor! 
Ajánld fel nekünk adód 1%-ád!

Adószámunk: 18053508-1-42

A befolyt összeget idén is a YUWG - Hátrányos Helyzetű Fiatalokért munkacsoportunk tevékenységére fordítjuk. 
Köszönjük!

Az Útilapusok

Nyitva tartás 2012.03.07.

E hét szerdáján (2012.03.07.) a szokásostól eltérően irodánk 14.30-tól 16.30-ig lesz nyitva (nyitva tartásunk ettől eltekintve változatlan).

 

Ellenben találkozhattotk velünk aznap a VII. BME Külügyi Börzéjén, illetve az azt követő három napon a KGRE és az ELTE közös rendezvényének kisérőprogramján, a Civil Expón.

Üdv,

Az Útilapusok

Ízirájder Görögbe'

Egy motoros naplója - avagy Rácz Attila önkéntesünk, és Varga Tamás, magyarországi WWOOF koordinátor  előadása  Word Wide Opportunities on Organic Farms kezdeményezésről  az Útilapu Hálózat GAIA munkacsoportjának szervezésében

 A GAIA - Fenntartható Életért Munkacsoportunk meghívására február 23.-án délután 6 órakor Rácz Attila beszél görögországi élményeiről, amikor is tíz hónapon keresztül járta motorkerékpárral az ország különböző biofarmjait. Mesél többek között Korfuról, ahol egy lovas iskolában és egy kiwi ültetvényen segédkezett, az Eviában szerzett jóga táboros és thai-masszázs centrumos élményeiről, illetve az ottani biopálinkáról. Emellett szó lesz még a wwoofingról (erről bővebben itt olvashatsz) a Couch Surfingről, és arról, mennyire kevés pénzből is ki lehet jönni, és közben életre szóló élményeket szerezni egy ehhez hasonló úton.

Emellett vendégünk lesz még Varga Tamás, a WWOOF magyarországi koordinátora is! Gyere el, ha

·         feltennéd neki kérdéseidet a WWOOFinggal kapcsolatban

·         ha tudni szeretnéd, hogyan indulj el önkénteskedni, akár már másnap a világ bármely pontjára!
Az est során Tamástól kaphattok WWOOF pólót,  Ausztrál WWOOF-könyvet, amely több, mint 2000 gazdaság adatait tartalmazza.
Infó bővebben a WWOOFingról:

https://www.facebook.com/WWOOFHungary

This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it

www.wwoof.hu

Minden érdeklődőt szeretettel várunk - és ha a programról hírt szeretnétek vinni, az erről szóló szóróanyagot a csatolmányban találhatjátok!

Szervezetünk, az Útilapu Hálózat éves közgyülését február 9-én szerdán 19.00 órakor tartja, amelyet immár a szokásos, aktuális havi találkozónk előz meg, 18.00 órakor. A részletes meghívót a csatolmányban találhatjátok meg.Minden érdeklődőt, önkéntest, és aktivistát szeretettel várunk.

 

Az Útilapu Hálózat tagjai, önkéntesei 

Boldog Karácsonyt!

A design önkéntesünk, Jekli Ági munkája. :)

<< Start < Prev 1 2 3 Next > End >>
Page 1 of 3

A honlap megújulása a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával jöhetett létre 2010-ben

nca

Támogatók

mobilitasscilogoyouth_in_actioneuropean_comissionmerck_logonagyilles.hu - webdizájn + webfejlesztés + tanácsadás

Partnerek

sci90th_logopmyuwggaialtegzoldfiatalokmesszelatotvevedegyletfairvilag image001 hccsoport_kek_small