Photo contest - The Chinese Neighbour
For the details please find the attached document.
UPDATE: We have an extended deadline for our photo contest - the new deadline is the 26th of May!
Portugáliai öko-kalandok
Livits Réka önkéntesünk március folyamán Portugáliában gyűjtött benyomásokat és tapasztalatokat az ökológiai és közösségi fenntarthatóság – kissé rögös – útján lépkedő kezdeményezésekről.
Tamera 1995-ben, a ’60-as évek diákmozgalmainak örökségét továbbvivő németek által alapított képzési és kutatóközpont. A körülbelül 150 fős közösség célja egy olyan modell létrehozása, melynek keretein belül emberek, növények és állatok harmonikus, együttműködő módon élhetnek együtt. Fő kutatási területeik a napenergiára épülő technológiák használata, a vízgazdálkodás, a permakultúra, az oktatás, valamint az emberi kapcsolatok, szerelem, szexualitás. Mindemellett jelentős a közösség globális politikai aktivitása: különböző erőszakmentes helyi kezdeményezéseket támogatnak Brazíliában, Izrael-Palesztínában és Indiában.
Tribodar két éve alapított nyílt tanulási műhely. A gyerekcipőben járó kezdeményezés fókuszában a természettel és egymással való bensőséges kapcsolat kiépítése áll. A permakultúra és természetes építési technikák megismerését, testi-lelki gyógyulást célul kitűző projekt a világ minden tájáról érkező önkéntesek segítségével épül. A mindennapi élet részét képezi a meditáció, jóga, zenés-táncos improvizáció műhelyek.
Várunk benneteket az Útilapu Hálózat irodájában
1074 Budapest, Dohány u. 84 A/1















Kommentek
DATE_FORMAT_LC7
DATE_FORMAT_LC7
DATE_FORMAT_LC7
DATE_FORMAT_LC7
DATE_FORMAT_LC7